13.fejezet

Egyben boldog voltam és szomorú. Szomorú, mert életem legfontosabb embere elhagyott engem. A nagy világba egyedül maradtam. Pedig annyira szerettem volna, hogy legalább az esküvőmön ott üljön az első padba és a könnyeit törölgesse. Ha tehetném visszamennék az időbe és kihasználnám az összes alkalmat, hogy vele lehessek. A kamaszkori lázadásom helyett otthon ülnék anyával tejeskávéval a kezemben és hallgatnám a meséit a gyermekkoráról.

Mégis boldog vagyok, mert Louis mellett ülök, aki az előbb csókolt meg. Ajkaim még mindig dobognak. Igaz, hogy nem volt durva, de  életem legszebb csókjának mondhatom. Hihetetlen mikre képes a szerelem. 

De ennek is akkor kell jönnie, mikor a világ legrosszabb hírét kapom meg? Sok köszönettel tartozok neki, mert most itt van mellettem, ahelyett, hogy inkább bulizna vagy keresné a neki való szerelmet. Képes volt ennyit utazni csak miattam és nem érdekelte a nagy távolság. Ő akkor is felkeresett és nem hagyott menekülni. De ha elmegy én nem fogom kibírni. Nekem itt kell maradnom New York-ban, mert már ide beilleszkedtem. Nem hagyhatok itt mindent, mert van egy állásom barátaim, kell ennél több? 

Mégis hagyom elmenni életem egyetlen szerelmét. Ha most elengedem talán nem jön vissza. Ő sem utazhat állandóan ide-oda, mert megterhelő és nem is ingyen van. Távkapcsolat nem működne, mert nem vagyok 0-24-ben elérhető. Boldog lennék, ha Louis maradna, de nem kérhetem meg rá, hogy hagyja ott a barátait, a karrierjét. Nem lehetek én a gonosz barátnő, aki tönkre teszi a világhírű bandát. Talán ez a mi sorsunk. Hagyni egymást élni és nem kínozni. Louis megérdemel egy egészséges kapcsolatot, mégis fájna őt mással látni.

 Szorosan bújtam hozzá. Amilyen erősen tudtam csak szorítottam. Úgy öleltem, mintha az életem múlna rajta, vagy mintha utoljára tartanám a karjaim közt. Először meglepődött, de viszonozta a gesztusom. Jó lett volna megállítani az időt és örökké így maradni. Csak mi ketten, senki más, örökre. De mindenki tudta, hogy egyszer mindennek vége. Szememből rengeteg könnycsepp hullott ki egyenesen Louis nyakára. Tudtam, hogy nyugtalanítja, de nem mondott semmit csak szorosan ölelt. Olyan, mintha egy burok lenne, aki mindentől és mindenkitől megvéd.

 -Holly mi a baj?-fogta meg mind a kettő vállam, majd eltolt annyira, hogy szemembe nézhessen. A könnyeimtől szinte semmit nem láttam mégis próbáltam tartani a szemkontaktust.

-Tudod, anya, hiányzik.-próbáltam a lehető leghihetőbben elmondani, de ezt még én sem hittem el saját magamnak.

-Tudom, hogy más is bánt. Nem tudsz becsapni. Mi a baj?-kérdezte. Enyhén megszorította a vállam bíztatás ként. 

-Ez.-mutattam magunkra. Elengedte a vállam. Kezei maga mellé estek és elgyengültek. 

-Szóval mégis érzel valamit Justin iránt.-mondta, vagy inkább lehelte. 

-Nem, dehogy!-tiltakoztam azonnal.-az a baj, hogy tudom ez nem lehet így örökké. Te nem maradhatsz itt, mert Londonban van az életed, a családod, mindened. Örökre nem köthetlek ide, mert nem tehetem meg. Nem tehetem meg veled. Neked hamarosan munka, mikor járod az egész világot fél évente egyszer ha látlak, talán akkor sem élőben. Nagyon szeretlek Louis, de minden ellenünk szól.-mondtam neki már szinte zokogva.

 -Hát akkor gyere haza, Londonba. Ott lakhatnál nálam. A házam üres én mindig a fiúknál vagyok, de akkor végre hasznát is vehetném. Kérlek gyere velem!-kérte kétségbe esetten. 

-Nem Louis. Nekem itt van az életem, a munkám, mindenem érted? Ne hagyhatom csak úgy itt azt, amit felépítettem. Nem fogom a munkám eldobni. A barátokról ne is beszéljünk. Itt van Justin és Em. Velük sem tehetem meg.-hoztam fel a tömérdek érvet New York mellett.

 -Mond Holly van itt valakid?-hangja kemény és mogorva volt. 

-Dehogy van. Istenem Louis értsd már meg, hogy téged szeretlek.-kiabáltam már torkom szakadtából. Nem érdekelt ki hallja rajtunk kívűl. Az a sok stressz, ami engem nyom így akar szabadulni. 

-Bizonyíts be!-tárta szét a karjait magát megadva. 

Nem is az eszem vezérelt csak a lábaim vittek egyenesen felé. Amilyen hevesen csak tudtam a szájára tapasztottam az enyémeket és mozgatni kezdtem azokat. Lábaimat a dereka köré tekertem mire ő azonnal alám nyúlt hogy megtartson. Egyre hevesebben csókoltuk egymást. Egy percre sem hagyták el egymást az ajkaink. A levegő hiánnyal nem is foglalkozva folytattuk. Louis az ágy felé kezdett vinni. Amikor odaértünk ledöntött majd fölém emelkedett. A kardigánom és a pólóm lekerült magamról Lou segítségével. Louis felsőtestére siklott a tekintetem. Lélegzetem megakadt megszólalni nem tudtam.Nem akartam megállítani ezt az egészet. Talán túl gyorsak vagyunk, de nem érdekel, szeretem és érte bármit képes vagyok megtenni. Olyan mámorító volt a látvány, hogy egy életre nem elég belőle. Miközben kémlelgettem Louis testét égetett az ő tekintete. Tudtam hogy nem tudja levenni a tekintetét a melleimről sem az azt fedő fekete melltartóról. 

Beharaptam az ajkaim és kuncogtam egyet mire ő felmorgott és lecsapott az ajkaimra. 

Testünk egymásnak simult és éreztem a bőre melegét. Egyszerűen forrni kezdett a bőröm. Mikor Tom-mal voltam soha nem volt ilyen érzésem. Ott mindig a megszokott volt, de itt mintha az első alkalom lenne. Mikor a melltartóm csatjához ért nyílt az ajtó. Annyi káromkodást egyszerre még soha nem mondtam el magamban. 

-A főnököd az telefonon!-mondta nekem Justin. Azzal nem is foglalkozva hogy mindössze csak egy bugyiban és egy melltartóban vagyok kigurultam Louis alól és a telefonért szaladtam. Justin annak ellenére, hogy a legjobb barátom elég feltűnően végig nézett rajtam, ami Louisnak egyáltalán nem tetszett. Ha tekintettel lehetne ölni Justin már nem élne. Fülemhez emeltem a telefont és beleszóltam. -Igen?

 -Holly hol az istenbe vagy? Tele van a kávézó neked meg egyébként is dolgoznod kellene!

-Elnézést de idő közbe közbejött valami, de azonnal megyek.

 -Ez a minimum kisasszony! 

Miután elköszöntem letettem a telefont és meglepődve láttam, hogy ugyan az a helyzet. Louis szúrósan nézte Justint, aki még mindig elég nyilvánosan stírölt. -

Te még itt?-kérdeztem kíváncsian Justint aki az ajtóban állt. 

-Nem már menni készült. Ugye Justin?-kérdezte Louis. 

-Mi?-eszmélt fel végre Justin.

-Hord már el magad!-kiabált rá Louis, amibe én is beleremegtem. Justin magát megadva ment ki az ajtón. 

-Na nem tetszett valami?-húztam fel a szemöldököm egy féloldalas mosoly kíséretével. 

-Nem szeretem, ha a barátnőmet nézik.-mondta megrántva a vállát. A telefont ledobtam az asztalra és Louis ölébe ültem a kezeimet a nyaka köré kulcsolva.

 -Szóval a barátnőd vagyok?-haraptam be az ajkaim.

-Igen az vagy. És ne harapdáld a szád mert nem tudom magam türtőztetni elég nekem elviselni, hogy egy kibaszott szexi fehérneműben ülsz itt az ölemben.-mondta egyre rekedtesebb hangon amire csak elnevettem magam és megcsókoltam. Ez nem volt olyan durva, mint az előző, de annál érzékibb. 

-Na én felöltözök mert be kell mennem dolgozni-mondtam egy utolsó csókot adva az ajkaira. Mikor kiszálltam az öléből éreztem, hogy ő is feláll és követ. 

-Hát te mit csinálsz?-kérdeztem tőle értetlenül. 

-Felöltözök.-mondta majd keresgélni kezdte a ruháit.

-De miért?-továbbra sem értettem mit szeretne.

-Mert megyek veled.-mondta egy vállrántással. 

-De hát nincs is kocsid. 

-Ki mondta hogy kocsival megyünk?-nézett rám felvont szemöldökkel.

-Te most komolyan velem akarsz mutatkozni az utcán? New York-ban, ahol annyi lesifotós van?-félre értés ne essék, nagyon szeretnék Lousval mutatkozni, de tudom, hogy szekálnák őt az újságok.

-Ennek mi akadálya? Engem nem érdekelnek az újságcikkek sem a sok ócsároló megjegyzés nekem elég az, hogy boldog vagyok és ezt mindenkinek el kell fogadnia-látszott rajta, hogy már elege van a sok emberből, akinek jobb dolga sincs annál, hogy mások életébe turkáljon.

Soha nem tudtam milyen a sztár élet, de nem is hiányoltam. Miközben nőttem egyre jobban kezdtem rájönni, hogy a hírességek nem csak hatalmas tömegek előtt énekelnek és pár  autogramot kiosztanak, hanem nekik egy idő után már ismeretlen fogalom lesz az a szó, hogy magánélet.

Ahány szeretetet annyi utálatot is kapsz. Igazán csodálom Louist, hogy eddig bírta, mert én már pár hónap után feladtam volna az egészet.

Mikor már teljesen felöltöztem és elfogadhatóan néztem ki felkaptam a táskám és a kulcsom és Louis kíséretében elindultam le. Mikor kiértünk a forgalmas utcára Louis a kezem után nyúlt és összekulcsolta az újainkat nem tudtam nevessek ugráljak vagy sikítsak.

Annyira boldog voltam, hogy van nekem egy ilyen fiú, mint Louis. Két kezem összetehetem, hogy engem választott a több millió lány közül. Szebbnél-szebb lányok esedeznek azért, hogy Louis Tomlinsont a barátjuknak mondhassák, mégsem egy modellt választott, hanem engem.

Leírhatatlan, amit érzek.

Mikor odaértünk a kávézóhoz már épp búcsúzkodni akartam, de ő megállított.

-Máris elakarsz köszönni,? Még nem is ittam kávét.-mondta nevetve.

-Ha beakarsz jönni annak semmi akadálya.-megragadtam a kezét és behúztam az ajtón.

Mikor beértünk leültettem a pulthoz és  mondtam, hogy várjon amíg elkészítem neki a kávéját.

Beköszöntem Em-nek, aki kajla vigyorral nézett rám.

-Na mi újság?-kezdte el csavargatni az egyik tincsét.

-Mi lenne?

-Teljesen ki vagy pirulva és állandóan vigyorogsz. Nem csak egy ismerős, aki Londonból utazott egészen idáig, csak a te kedvedért.

-Járunk. Na megfelel?-nevettem el magam én is.

-Úristen, annyira örülök.-ugrott a nyakamba.

-Mikor megjött még nagyon nem volt nekem szimpi.-emlékeztettem az első találkozásra, mikor kicsit sem volt udvarias.

-Jó, de akkor nem láttam mennyire boldog vagy vele.-vágott durcás arcot.

Erre csak elengedtem egy nevetést és megráztam a fejem. Mikor készen lett Louis kávéja kiöntöttem egy csészébe és elé vittem. Egy mosollyal köszönte meg és neki is látott.

Amíg ő megitta én pár vevőt kiszolgáltam. 

-Mennyit fizessek kisasszony?-lépett valaki a hátam mögé és átkarolta a derekam. Először meglepődtem és nem tudtam ki az, de utána az orromba szökött az a mámorító férfias illat, amit ezer ember közül is felismernék.

Nevetve megfordultam majd Louis gyönyörű kék szemeibe néztem.

-A ház ajándéka uram.-fontam a nyaka közé kezeimet.

-Ez tetszik kisasszony.-játszadozott tovább.

-Nekem más tetszene..-mondtam majd közelíteni kezdtem felé, majd addig hajoltam, amíg nem találkoztak az ajkaink. Mosolyogva viszonozta a gesztusom és szorosabban volt magához.

Igaz, hogy egy fejjel magasabb nálam és pipiskednem kellett, de még így is élveztem ezt a pár percet.

Mikor elváltunk még néztünk egymás szemeibe, de egy idő után beláttuk, hogy itt az ideje dolgoznom Louisnak meg mennie.

****

Mikor végre vége volt a műszakomnak fáradtam buktam be a kávézó ajtaját. Az utcákon már sötét volt, bár még mindig sokan voltak ott.

Lábaim majd' leszakadtak és már alig vártam, hogy haza érjek és egy forró tea kíséretében leüljek tévézni. Az a 15 perc fájdalmasan lassan telj el. Szerencsémre pont most romlott el a lift. Valahogy nem az én napom ez.

Mikor nagy nehezen, de felértem a lakásomhoz hulla fáradtan szinte beestem az ajtón. Nem köszöntem hangosan, mert szerettem volna nyugiban teát csinálni magamnak úgy, hogy nem idegesítenek közben.
Nem kellett sokat szenvedni vele, mert már benne vagyok a rutinba. Fogtam a bogrém és a nappali felé mentem, ahol hallottam, hogy Justin és Louis valamin vitatkoznak.
-Add ide azt az isten verte távirányítót! Holly hamarosan haza fog érni és nem akarom még, hogy megtudja,-mondta Louis kétségbeesetten.
-Én tudni akarom. Holly 10 perc múlva ér haza, nyugi nem veszi észre.-nyugtatta Louis Justin.
Ekkor megszólalt a tévében a hírek.
"Hölgyeim és Uraim! Elképesztő hírt kaptunk! Az One Direction énekese, Louis  Tomlinson apa lesz. Az anyuka Briana Jungwirth híreink szerint. Tűkön ülve várjuk a boldog apuka nyilatkozását a babáról! Biztosan lesz mit magyaráznia, hisz a minap látták New York utcáin kézen fogva sétálni egy szőke hajú lánnyal! Ha valamit megtudunk azonnal értesítjük Önöket! További Szép Estét!"
Erre nem tudtam mit reagálni. Éreztem hogy a lábaim elgyengülnek, kiesik a kezemből a teám és érintkezek a kemény földdel. Innen képszakadás.





NAGYON SAJNÁLOM A HOSSZÚ KIMARADÁST DE ITT EGY RÉSZ, AMI REMÉLEM ELNYERI A TETSZÉSETEKET!! HA SZERETNÉL TOVÁBBI FEJLEMÉNYEKET TUDNI A BLOGRÓL CSATLAKOZZ A FACEBOOK CSOPORTUNKBA!!
HAGYJ MAGAD UTÁN NYOMOD!! <3

12.Fejezet

Holly Szemszöge:

A számon egy hang sem jött ki, csak álltam a nappaliban Louis-val szemben. Justint már lefektettem a saját szobájába. Louis arcán teljesen kivehető volt, hogy ideges. Nem is tudom mit gondol most rolam. Hogy egy ribanc vagyok, aki minden fiú befogad a házába? Nem. Louis nem ilyen. Remélem. -Még mindig nem kaptam választ. Ki a franc ez a gyerek?-hangján teljesen érezhető volt, hogy ideges. De fogalmam sem volt miért. Én házamban van ez az én életem.

 -Mikor a repülőn voltam mellé ültem le. Elkezdtünk beszélgetni, majd felajánlotta, hogy ide költözzek hozzá. Azóta a legjobb fiú barátom. Ő sem akar többet és én sem. Így van rendjén.-mondtam. Az arcán megkönnyebbültség ült ki. 

Mellkasa leereszkedett, azaz egy tömeg levegőt fújt ki. Mikor az órára néztem, akkor láttam, hogy 11 múlt. Holnap hajnalban kell kelnem, mivel dolgozni megyek. Nem akartam elmenni, hisz csak most jött meg Louis, akire mindig is vártam, de a munkám megtartása jelen pillanatban a legfontosabb. 

-Nekem most mennem kell aludni. A folyosó végén van egy üres szoba. Az ágynemű tartóban van takaró, párna és lepedő. A szoba mellett van egy fürdő, ha meg éhes vagy maradt az ebédre készített spagettiből. Holnap nem tudom mikor érek haza, mert dolgozok. Sietek, addig érezd otthon magad.-mosolyogtam rá, mire ő kitárta a karjait. Gyorsan bújtam közéjük, még áll az ajánlat. Az ölelése megnyugvást nyújt. Szívverése ellazít. Illata megbabonáz. Minden ilyen pillanatnál azt érzem, bárcsak ne lenne vége. Bárcsak örökké tartana. 

Éreztem, ahogy beszívja a hajam illatát majd egy puszit nyom oda. Miután abbahagytuk az ölelkezést egy gyors köszönéssel bebújtunk a szobánkba. Nem is tudom mikor feküdtem utoljára mosolyogva a paplan alá. Illatát még mindig éreztem. Érintése helyén mostanáig bizsergett a bőröm. Olyan mintha nem léteznék nélküle. Boldoggá tett a tudat, hogy itt van velem, nem más lánnyal. Ezekkel a gondolatokkal merültem el az álomvilágomban.

***

Reggel az ébresztő óra jelezte, hogy ideje felkelni. Szívesen aludtam volna vissza és folytattam volna a szunyálást, de a pénz kellett. Nyűgösen keltem ki az ágyból és nyújtóztam egy nagyot. Az óra hajnali 6:30-at mutatott. Igen ilyen korán szoktam kelni, mert kiszámíthatatlan mikor végzek. A tegnapi későn lefekvés nagyon meglátszott rajtam. 

Olyan fáradt voltam akárhol képes lettem volna elaludni. Az arcom fal fehér volt, szemeim alatt fekete karikák voltak. Tudtam, hogy mindenki alszik mégis mindenre tojva rontottam ki az ajtón, és vertem le a képkeretet.
Még kicsoszogtam a konyhába próbáltam a hajamat megigazítani, de nem jártam túl nagy sikerrel. Mikor kiértem a villany égett Justin meg kint kávézott a helyiségben, miközben fogta a fejét. Igen, hát tegnap este nagyon szomjas volt, és nem is vonta meg a szervezetétől az alkoholt.

 Halkan köszöntem neki, mire ő is elmorgott valamit az orra alatt és tovább itta a kávéját. Én is öntöttem magamnak egy bögre gőzölgő barna folyadékot. 

Mivel Justin társaságát nem lehetett élvezni a kávémmal együtt visszamentem a szobámba, ahol elfogadható külsőt varázsoltam magamnak. Hajamat kivasaltam felvettem egy farmert, egy fehér pólót rá egy kötött kardigánt.

 Az öltözékem pedig egy fekete telitalpú cipővel dobtam fel. Az arcomat kisminkeltem de csak a minimálisan, mert soha nem szerettem ha egy lány arca 90%-a smink. Miközben készülődtem megittam a kávémat. Soha nem szoktam reggelizni. Sokan mondják azt, hogy ez a nap legfontosabb étkezése, de én soha nem tudtam egy falatot se letuszkolni a torkomon. 

Nem érzem jól magam, ha hajnalban már tele van tömve a hasam. Maradok a jól megszokott kávénál, ami mindig eléri a kívánt hatást. Az óra máris 07:06-ot jelzett, ami azt jelentette késésben vagyok. Általában 6:00-kor kelek, de most azt gondoltam elég lesz. Hát hogyne. Gyorsan fogtam a telefonom és a táskám, és kirohantam a szobámból. A nappaliban ott ült Louis és Justin, akik éppen a focit nézték. A kocsi kulcsom kerestem, de sehol nem találtam.

 -Nem tudjátok hol az istenbe van a kulcsom?-kutattam fel mindent, borítottam, de semmi. Mintha elnyelte volna a föld. Louis bambán nézett rám gondolom, mert még soha nem látott kiöltözve, sminkben. Justintól csak egy vállrántást kaptam. Ennyit a nagy segítségről.
Fújtattam egyet majd rohantam ki az utcára. Nos hát Nem York-ban vagyunk és reggel van. Mindenhol telefonáló, rohanó emberek vannak és semmire sem figyelve mennek a maguk útján. Komolyan, ha tíz ember nem jött nekem egy sem. Nem a legkedvesebb emberek mit se mondjak. Mikor én is átvettem a stílusukat rohanva mentem át az utcákon. Mikor megláttam a kávézót, ahol dolgozom már akkor sokan voltak az ajtó előtt. 

Igen eléggé híres kávézóban dolgozom, ahol soha sincs megállás, de ez a fizetésemen is meglátszik. Mikor az ajtóhoz értem gyorsan kinyitottam, mivel pont ma, mikor kések akkor vagyok én a felelős a kinyitásért.

Örültem volna ha Emily is iparkodik, mert hatalmas a forgalom. Egyszerre három kávét csinálok így is türelmetlen emberek tömege jön be az ajtón. Már a sirás szélén álltam, mikor Emily esett be. A legnagyobb forgalom reggel van, ilyenkor is a siető emberek jönnek be, akiknek otthon nem volt idejük vagy kedvük kávét csinálni. Vele sokkal gyorsabban haladtam és nem kellett hatezer helyre figyelnem.

A reggelt sikeresen átvészeltük. Nehéz volt, hisz ilyenkor őrültek háza van nálunk. Most van délután egy, mégis leszakadnak a lábaim. Szerencsémre ilyenkor már folynak a megbeszélések és mindenki munkában van, így lazsálhatunk egy kicsit. 

-És mi volt mikor elmentem?-kérdezte meg Emily. 

-Semmi érdekes. Beszélgettünk azután hazajött Justin, aki mit se mondjak eléggé részeg volt.-nevettem fel az emléken.

 -De azért jól van? Csajozott?-zúdította rám a kérdéseit barátnőm.

 -Em, miért érzem úgy, hogy te vonzódsz Justin-hoz?- villantottam felé egy féloldalas mosolyt. 

-Mert teljesen megőrültél. Nem érzek iránta mást csak barátságot.-jelentette ki, talán túl hirtelen.

 -Ezt te sem veszed be könyörgöm! Látszik rajtad. Ahogy beszélsz róla.-mosolyodtam el. Tudom milyen érzés.

Hiszen jelen pillanatban is ez a helyzet. 

-Nos, hát lehet kicsit többet érzek, de ez baromság. Ő nem szeret engem én meg nem csinálok magamból hülyét.-hajtotta le a fejét. 

-Hé Em! Gyönyörű vagy! És ő is érdeklődik irántad, ebben biztos vagyok!-mosolyogtam rá biztatóan, mire ő is elmosolyodott. Már éppen folytatni akartam a beszélgetést, mikor megcsörrent a telefonom. Elnézést kérve mentem arrébb. Ismeretlen szám keresett. Nem tudhatta ki, mert engem soha nem hívnak. 

-Igen?-szóltam bele a telefonba. 

-Miss.James?-kérdezte egy férfi hang. 

-Ömm i-igen én vagyok az.

 -Sajnálattal közlöm, hogy az édesanyja egy autóbalesetben elhunyt. Egy másik jármű frontálisan bele ütközött. Részvétem.-mikor meghallottam, hogy nincs többé anya nem tudtam koncentrálni. Belül ürességet éreztem. Azt akartam, hogy még egyszer utoljára lássam és elköszönjek tőle. 

Megtenném, azt, amit mikor eljöttem. Nem köszöntem el tőle mindössze egy levelet hagytam neki. Semmi mást. Haza kell mennem. Azonnal! Beszaladtam az öltözőbe felkaptam a táskám és rohantam haza. Könnyeim egyre gyorsabban hullottak. 

Minél több idő telt el annál jobban kezdtem felfogni, hogy nincs többé.

 A 20 perces utat 5 perc alatt tettem meg. Könnyek a szememben egyre csak sokszorozódtak. Mikor beértem az ajtón mindent hátra hagyva zokogva rontottam át a nappalin. Louis és Justin megdöbbenve vették észre mennyire rosszul vagyok. Futtában belenéztem a tükörbe. 

Bár ne tettem volna. Szemfestékem teljesen el volt mosódva.Gyorsan elővettem a bőröndöm és találomra dobáltam be a cuccokat. Már a vége felé jártam mikor berontott Louis.

 -Holly! Mi a baj?-fogta meg a kezem de csak egyre jobban sírtam. Már éppen a földre akartam rogyni, mikor szorosan magához vonzott.

 -Nem hiszem el. Louis olyan hülye vagyok.-zokogtam bele a mellkasába. Valamikor képes megnyugtatni, de azt az űrt soha nem tölti be senki. Meghalt az az ember aki engem világra hozott. Olyan sok mindent köszönhettem neki. És a legjobb dolog, amit adott nekem az életem.

Megtanított talpon maradni egyedül a nagy világban. Mikor annyit hisztiztem, hogy alig bírt velem, még akkor sem hagyott el. Mikor apu úgy döntött kisétál az éltünkből, akkor is mellettem maradt.

Számtalan oka lett volna, amiért otthagyhatott volna, mégis mellettem volt, jóban-rosszban. Különleges volt a kapcsolatunk. Neki elmondhattam mindent. Legjobb barátnőm helyett volt legjobb barátnőm. Mikor apa elhagyott nagyon magam alatt voltam.

 Nem láttam értelmét az életnek. Azt gondoltam haszontalan vagyok, aki senkinek sem kell. Erre anyu mindig rácáfolt. Örömmel mentünk el otthonról ketten kirándulni. Soha nem voltunk gazdagok, mégis mindig megadta, amit szerettem volna. 

Addig nem nyugodott még engem mosolyogni nem látott. Én mégsem tudtam olya sokszor felvidítani. Még ha titkolta is látszott rajta nagyon megviselte apa távozása. Nagyon szerette azt a férfit. Minden nap reméltem, hogy apa az ajtón besétál és azt mondja, csak egy hosszú megbeszélés volt. Mikor én már túltettem magam, anya már csak magát vígasztalta. 

Ha akarta volna se tudta volna tagadni. Az ágy másik felén, ahol régen apu helye volt oda soha nem feküdt. Nem is értem miért hagyhatta el őt. Olyan jó feleség volt. Este mindenkit tisztaság és meleg vacsora várt. Minden szeretetet megkapott apa is anyától.

 De már nem is szeretném, hogy visszajöjjön. Nekem van a legjobb anyukám. Azaz volt. Olyan rossz róla múlt időbe beszélni. Mintha soha nem létezett volna. Nem tudom mennyi idő mire megemésztem, de nekem ő volt a mindenem. Vele tudtam megbeszélni a dolgaim. Ő biztatott, hogy jelentkezzek az állásra, ahol most dolgozom.

Vajon büszke volt rám mikor meghalt? 

Gondolkodásomból Louis hangja zökkentett ki. 

-Holly kérlek mond el mi a baj?-tolt el magától, de csak annyira, hogy a szemébe nézhessek.

-Anya..m-meghalt.-mondtam egy hatalmas gombóccal a torkomban. Louis arca lefagyott. Nem tudott mit mondani csak meredt maga elé. Én már nem sírtam. Furcsa, de megnyugtatott, hogy tudtam velem van.

-Nem...nem..az nem lehet.-lehelte teljesen ledöbbenve.-De azt hogyan?-kérdezte összeráncolt szemöldökkel.

-Mikor dolgoztam felhívtak egy ismeretlen számról. Ott mondták, hogy egy kocsi beleütközött. Magyarán nem az ő hibája volt. Más felelőtlen volt és ezért az én anyukás fizetett.-mondtam teljesen összetörten.

-Meg sem köszöntem neki.- mondta Louis majd leült az ágyamra.

-Mégis mit?-nem értettem mit akart megköszönni neki.

.Nem akarat elmondani, de mikor idejöttem azelőtt anyukáddal beszéltem. Ő mondta meg, hogy hol is vagy. Úgy éreztem muszáj eljönnöm hozzád. Mindig is el akartam mondani mennyire szeretlek. És miután láttam a levet azt gondoltam itt a lehetőség, de nem tudtam hol vagy. Egy vagyont fizettem  nyomozóknak, de egyik sem talált meg téged. Elveszett bennem a remény, de akkor elmentem anyukádhoz, akit hosszú kérlelés után sikerült rávennem é elmondta hol is vagy. De látom már az a levél csak egy írásos maradvány, amit akkor éreztél.-fújta ki az eddig bent tartott levegőt.

Szeret. Azt mondta szeret.

Leültem mellé majd megfogtam a combját, mire rám emelte a tekintetét. Arcunkat alig pár centi választotta el.

-Én még mindig eszméletlenül szeretlek. Téged akartalak védeni. Szerettem volna, ha egy olyan lány lesz melletted, akinek az élete maga a paradicsom. Akinek semmi baja nincs. Nem kell kórházba járkálni vagy minden nap vigasztalni.-mondtam lehajtott fejjel.

Louis az állam alá nyúlt és felemelte a fejem.

-Nekem nem kell olyan lány, akinek tökéletes az élete. Nekem te kellesz. Ezt is túl fogjuk vészelni. Mindenben segítek.-mosolygott rám biztatóan.

Már meg akartam köszönni mikor az ajkaimon éreztem az ő ajkait.

Mintha megszűnt volna létezni az idő és körülöttünk minden.

Soha nem akarlak elengedni Louis Tomlinson!

11.fejezet

Louis Szemszöge:

Már hetek óta semmi nyom Holly-rol. Annyit tudok, hogy az anyjával tartja a kapcsolatot, azonban ő nem ad ki információt bizonyára Holly kérésére.

Őrülten hiányzik. Valahogy van bennem egy fajta érzés, amitől nem tudok megnyugodni. Szeretném tudni, hol van kikkel van együtt. Nagyon hiányzik.

 A nyomozóknak hiába fizettem elég bundás összeget, akkor sem találták meg. Amit én nem fogadtam emberi módon, ezért a cigit gyakrabban kezdtem szívni. Ahogy a nikotin szétáramlik a testemben egy időre megnyugvást nyújt.
De egy idő után  ez is véges lesz, ezért az italhoz nyúltam. Eddig Holly segített túltenni magam a borzalmakon, de mivel nincs itt más megoldás nem létezik. Hihetetlen ez a lány, hogy még részegen is képes a gondolatomban élni.

A fejem lüktet, bizonyára az előző éjszakai vad buli eredménye. 

De ennek ellenére volán mögé ültem. Tudtam nem biztonságos, de megelégeltem, hogy semmit nem tudok Holly-ról.

Ezért a kórház felé tartottam, pontosabban Holly anyjához mentem. Tudtam, hogy nehéz eset lesz, de addig nem tágítok onnan, míg  nem ad ki annyi információt, hogy megtalálhassam. Nem tudom én hiányzok-e neki, de amit leírt a levélben magáért szólt. Mostanában azt olvasva alszok el és ha rossz a kedvem azt olvasom. Nagyon szeretném a magaménak tudni, mert hónapok óta szenvedek miatta és azt hiszem ennyi kijár nekem, nekünk.

Mikor az épület elé értem kicsit félve mentem be az ajtón, mert benne volt a pakliban, hogy semmit sem tudva megyek el.

Bent most különösen üresség tátongott. Folyosókon 1-2 ember üldögélt. 

Semmilyen hangok nem terjengtek, csak az ideges várakozók lábdobogásai. A pult felé néztem, ahol megakadt a szemem Holly anyján. Vígan nevetgélt a barátnőivel a munka hiánya miatt. Már annyiszor elküldött, mert nem most először teszek próbát. Tudtam, hogy Holly a mindene, ezért nem mond róla semmit, mert a lánya azt kérte. Csak nem tudom miért. Ha annyira szeret, mint azt a levélben állította, miért nem lehetünk együtt végre. Neki is szüksége van rám, ahogy nekem is rá. Tudtam mélyen belül, hogy valamit érez irántam. És amíg az az érzés fent áll nem akarom elhalasztani. 

Mikor odaértem a pulthoz, enyhe köhintéssel jeleztem, hogy ott vagyok. Az eddig nevetgélő csapat kíváncsian kapta rám a tekintetem. 

Egyedül Holly anyja sóhajtott egy nagyot. Bizonyára sejtette miért kerestem fel ismét. Halkan felállt, majd elnézést kérve arrébb jött velem.

-Mit akarsz Louis?-szegezte rám azonnal a kérdését, bár tudtam, hogy sejti miért vagyok itt.

-Ugyan miért? Miért járkálok ide hetente?-a kevés alvás miatt elég agresszív vagyok, azért lehet, hogy ennyire letámadtam.

-Mondtam már, hogy semmi félve információt nem adok ki Holly hollétéről. Már vagy ötször elküldtelek. Nem értem mit nem tudsz megérteni abból, hogy nem mondom el hol van.-dühöngött.

-Emlékszik mit mondott? Pont ott álltunk Holly ágya mellett és maga kérte, hogy ígérjem meg, hogy örökre ott leszek a lányának. Emlékszik? Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó. Ahogy írja a mondás. Én meg ígéretet tettem, amíg maga kért.-emlékeztettem a múlt történéseire. 

Nem fogom hagyni magam olyan könnyen. Ez biztos nem holmi fellángolás. Nem tudom pontosan mennyi ideje ment el Holly, mert az időérzékem, mintha megszűnt volna létezni.

Nem tudom mennyi ideje hiányolom az életemből.
De szeretném, ha ez az űr betöltődne. Mégpedig vele.

-De miért akarod ennyire megtalálni? Figyelj Louis! Megértem, hogy ígértél valamit, de ennek már semmi értelme. Holly innen igen messze van és próbál felejteni. Szerinted milyen lenne ha egy személy beállítana, aki emlékezteti a régi dolgokra?

-Nem érti. Én szeretem. Szeretem a lányát, érti? Maga is volt szerelmes és nyakamat teszem rá, hogy tudja milyen, ha valaki hiányzik az életéből. Nekem Holly fontos.-beszéltem tiszta szívemből.

-Jól van. De! Ha elárulod, hogy én mondtam el neked hogy hol van esküszöm többet nem mehetsz a lányom közelébe.-fenyegetett meg, de az a bizonyos mosoly ott volt a szája sarkában.

Elővett egy kicsi papírt, amire felírta Holly címét.

New York. Ilyen messzire ment? Az nem lehet. Halkan megköszöntem majd futva mentem a kocsimhoz. Minél előbb oda kell hogy érjek. Bele sem merek gondolni, hogy mi fogad ott. Talán van egy barátja, akit szeret tiszta szívéből? Vagy már jegyes? Ezekbe a dolgokba képtelenség belegondolni, mert a gyomrom összeszűkül és a torkomban gombóc keletkezik. Vajon hogyan fog reagálni? Boldog lesz vagy nem? Elküld vagy megölel?

De hát azt írta, szeret szóval nem hiszem, hogy elküld. Bár már biztosan van 1 hónapja, hogy elment. Annyi idő elég, hogy elfelejtsünk valakit, nem?

Nem! Nem!

Biztosan vár. Vagy valami ilyesmi.

Miközben ezeken gondolkoztam megérkeztem a házhoz és valamivel boldogabban szaladtam fel a szobámba egyenesen a bőröndöm felé. Nem tudom mire lesz szükségem vagy, hogy mennyit leszek ott, de mindenre fel vagyok készülve. Gyorsan bedobáltam pár pólót nadrágot, alsónadrágot, majd mivel ez nagyon fontos magángéppel megyek. Azért is, mert híres vagyok mg persze azért is, hogy gyorsabban ott legyek nála. 

Pont leértem a nappaliba, mikor meglátták a fiúk, hogy a kezemben van egy nagy táska. Kellett egy kicsike idő, mire felfogták. Mindenki ledöbbent és nem tudtak mit mondani. Én csak álltam és vártam, hogy valaki megszólal. De senki nem tette. Kezdett kínos csendé válni, de senki nem mondott semmit. Harry döbbent volt, Niall még nem fogta fel az arcából ítélve, Liam tudta, hogy Holly van a dolgok mögött így ő nem volt értetlen. 

Megnéztem az időt és láttam vészesen fogy, így muszáj tisztáznom velük.

-Figyeljetek! Tudom furcsa, de ez fontos. Most pár napra elmegyek New York-ba. Tudom furcsa, hogy ilyen gyorsan elutazok, de megtudtam hol van Holly és ha nem megyek oda talán örökre bánni fogom. Nem kérem értsétek meg, csak fogadjátok el, hogy nagyon szeretem azt a lányt és nagyon fontos nekem.-próbáltam meggyőző lenni, ami látom sikerült is. Arcuk meglágyult és mosolyogva bólintottak.

-Menj szerezd meg azt a lányt!-mosolygott rám Harry. Bólintottam egy nagyot, majd hosszú léptekkel indultam a kocsim felé. Órák múlva végre hosszú idő után látom. Annak a sok szenvedésnek vége és talán most jön el a mi időnk.

Mikor a reptérhez értem gyorsan becsekkoltam és igaz egyedül voltam a repülőn, de nekem ez kellett. Át kell gondolnom mit mondok, ha meglátom.

Hogyan fog reagálni, vagy inkább én mit reagálok.

Sírni nem sírhatok, hisz férfi vagyok.

Hátra dőltem az ülésben bedugtam a fülhallgatót és elmerültem az én kis világomba.

Holly Szemszöge:

1 hónap. 1 hónapja hagytam el Londont. Imádom Nem York-ot és a munkahelyem is. Egy aranyos kis kávézóban dolgozok, ami igaz nem fizet annyit, hogy milliomos legyek, de elég arra, hogy az albérletet fizessem és tudjak belőle enni. Teljesen meg vagyok elégedve az életemmel. Anyával minden nap beszélünk.
Megkértem rá, hogy ne mondja el  senkinek, hogy hol vagyok, mert szeretnék egyedül lenni. Justin nagyon kedves és aranyos fiú. Az utóbbi hetekben jól megismertük egymást és voltak olyan esték mikor kiöntöttük egymásnak a szívünket. Az egyik munkatársam, Emily-vel is szoktunk lenni. Valamikor átjön hozzánk és hármasban töltjük az estét.
Azt vettem észre, hogy Emily és Justin közt van valami vibrálás. Amikor véletlen is, de a kezük egymáshoz ér mind a ketten elkezdenek habogni és elpirulnak. Mivel Emily és én nagyon jóba lettünk így már rá is úgy tekintek, mint legjobb barát.

Nagyon jól megértjük egymást és ő tudja miért jöttem el. Justin csak egy kicsi részletet tud. De egyenlőre ez a helyzet is tökéletes.

Örülök, hogy ők ketten ilyen jól kijönnek egymással.
 Nekem nincs szerencsém a fiúknál. Több randin is voltam, de soha senkiben nem találtam meg azt, akivel boldog lennék. Őszintén én egy fiút keresek mindenkiben. Az eddigi pácienseket, mindig Louis-hoz mértem. Igen hozzá.

Amióta eljöttem nagyon hiányzik és ő lenne az egyetlen ember, aki miatt visszamennék Londonba. Mindig is reméltem, hogy egyszer beállít az ajtómon, de semmi.
Miközben én várom a megfelelő fiút, aki Londonban van, addig másoknak adok szerelmi tanácsokat, mikor én is tanácstalan vagyok. Szeretném, ha velem lenne de el  is szeretném felejteni. Soha nem voltam igazán szerelmes csak filmekben láttam és akkor is csak nevettem a szereplőkön, hogy mennyire szerencsétlenek, hogy nem tudnak egy kis gondot megoldani.
 Na ezt nagyon benéztem.
Furcsa nem a képernyőn látni, hanem érezni. Mindig úgy gondoltam, hogy a szerelem nem nagy dolog egyszerűen boldog vagy a párod mellett. Elmentek télen teázni összebújva filmeztek és rózsaszín ködben úszkáltok.
Egyáltalán nem számítottam, hogy csupán egy érzés ennyire hatással van a minden napjaidra. Mindenben őt látod és mindig ő jár a fejedben. 

Szeretnék boldog lenni, de az úgy nem megy, ha talán életed szerelme éppen más karjában találja a boldogságot.
Mivel Louis híres és a csapból is ők folynak jobbnak találtam, ha nem megyek fel az internetre és messziről elkerülöm az újság árúsokat. Mindent megadnék, hogy tudjam mi is folyik vele, de félek, hogy nem jó látvány fogadna. Nem akarom nézni, hogy más lányokat csókól és, hogy boldog vele.
Nem akarok többet csalódni, csak boldog akarok lenni és felejteni. Persze ez nem olyan könnyű.
De a mai napon nem akarok ezen gondolkozni. Justin elment pár haverjával bulizni én meg áthívtam Emily-t egy kis csajos estére. Megnézünk pár romantikus filmet csacsogunk majd aludni megyünk. Igaz nem tűnik nagyon izgalmasnak, de nekem soha nem voltak barátaim és mondhatni most élem a tini életem.
Gyorsan összepakoltam és csináltam kukoricát, mert nemsokára megjön Em.
Felvettem egy rövid nadrágot és egy kicsit kivágottabb trikót, hisz nagyon meleg van.
Pont készen lett a kukorica, mikor csengettek.

 Gyorsan kivettem a kukoricát, kiborítottam egy tálba és szaladtam az ajtóhoz.
Szorosan megöleltem Emily-t és bevezettem.
-Justin hol van?-nézett körül a nappaliba, ahol álltunk.
-Ő elment bulizni.-vontam meg a vállam majd helyet foglaltam a kanapén.
-És lesznek ott lányok?-kérdezte meg a földet kémlelve.
-Hát mondta, hogy felszed egy vagy két lányt.-vicceltem meg. Egyből felemelte a fejét és az aggodalmas tekintetét rám szegeszte.-Nyugi szó sincs ilyenről. Csak pár haverral ment el bulizni.-mosolyogtam rá bíztatóan, mire az eddig feszült arcizmai ellazultak.
Megkönnyebbülve ült le mellém majd teljes testével felém fordult.
-És te hogy vagy?-kérdezte egy kicsit aggódva.
Tudta, hogy nem szeretem ha sajnálnak engem vagy törődnek velem. De lehet, hogy csak azért érzem furcsának, mert soha nem kérdezték meg tőlem, hogy hogyan vagyok. Soha nem érdeklődtek irántam. Ehhez még hozzá kell, hogy szokjak. Mikor már válaszoltam volna megmentett a csengő.

 Hálás voltam, amiért nem kellett, hogy válaszoljak. Elnézést kérve mentem az ajtó irányába. Mikor kinyitottam az ajtót olyan embert láttam, akire nem számítottam. Torkomban gombóc keletkezett gyomrom összement szívem hevesen dobogott. Ott volt előttem. Ott volt ő.
Előttem állt Louis. 

Kővé dermedtem és nem mozdultam belül mégis tomboltam. Tudtam, hogy miattam jött. Szemei karikásak voltak és látványosan lefogyott. Nem mondom, hogy  eltűntek el az izmai, de fogyott. De még így is szívdöglesztő volt. Láttam, hogy az ajkait óvatos mosolyra húzza, amitől a szívem hevesebben vert. Úgy éreztem, hogy szükségem van az érintésére.
Azonnal a karjaiba vetettem magam. Úgy szorítottam, ahogy csak tudtam. Egy kicsit megdöbbent de miután kapcsolt azonnal vissza is ölelt.

 Könnyeimnek utat engedtem és a vállára hullottak a könnycseppek. Ahogy ezt megérezte erősebben vonz magához. Már egy vékony papírlap sem fért volna közénk. Kicsit megemelt, mert amúgy az állát sem érem el.
-Hogy-hogy eljöttél?-suttogtam a nyakába, de még mindig szorosan öleltem magamhoz. Lábaimat a dereka köré fontam. 

Úgy nézhettem ki, mint egy kis majom, aki az anyjához ragaszkodik. Erre a cselekedetemre kicsit felnevetett, majd végre megszólalt.
-Hiányoztál. Nagyon hiányoztál.-suttogta a nyakamba, mire kirázott a hideg. Elengedtem és leszálltam róla, majd beljebb invitáltam. Egyenesen a nappaliba vezettem, ahol Emily kíváncsian kapta a tekintetét felém és a mögöttem álló fiúra. 

Mikor észrevette ki van itt egy kérdő és egyben aggódó pillantást vetett felém, de én csak egy biztató mosolyt küldtem neki.
-Louis, ő itt Emily a munkatársam és egyben a legjobb barátnőm, Emily ő itt Louis aki bent volt velem a kórházba.-mutattam be neki őket, de Emily nem akart vele beszélni így csak biccentett egyet. Megértem, hogy egy kicsit haragszik rá, hisz neki sírtam éjszakánként miatta. De csak kibékülnek. Remélem.

Leültettem a fotelba Louist, hoztam neki narancslevet és folytattuk a filmezést. Nem tudtam teljesen koncentrálni, mivel éreztem magamon Louis kíváncsi tekintetét. 

Párszor odanéztem és mikor elvesztem a szép kék szemeiben Emily vagy megbökött a könyökével vagy pedig köhögött a megfázására utalva, holott nyár van.

Tudtam, hogy nem szimpatizál Louis-val, de most már el kell fogadnia, mert nem fogom elküldeni innen.
Barátnőmnek el kellett mennie, mert a szülei hívták, hogy megérkeztek hozzá, pedig holnapra volt megbeszélve. Elnézést kérve szaladt ki az ajtón és azt mondta bepótoljuk. Mosolyogva köszöntem el tőle majd bezárva magam után az ajtót mentem a nappaliban lévő Louis-hoz. Féltem attól, hogy ketten vagyunk a házban, de gondoltam nézünk egy filmet. 

Mikor visszaültem a kanapéra már indítottam volna el a filmet mikor megszólalt.

-Szóval dolgozol.-mondta sejtelmes hangon.

-Igen, nem olyan régen kezdtem.-kezdtem volna el csacsogni, de utána kapcsoltam, hogy lehet nem is érdekli a dolog, csak udvarias volt.

-És megtudhatom hol, vagy hétpecsétes titok?-kérdezte egy kicsi mosollyal a szája sarkában.

-Ja csak egy egyszerű kis kávézóban a sarkon.-legyintettem egyet, mintha nem is érdekelne. Pedig kicsit cikinek éreztem. hogy ő egy világsztár én meg egy kávézóban dekkolok.

-Értem.-monda komoly hangon és elfordította a fejét. Nem tudom mi ez a hirtelen hangulatváltozás.

Nem is olyan régen még egymást ölelve álltunk az ajtóba most meg ilyen komor a hangulat. Mikor kinéztem láttam, hogy el van borulva és a szél is fúj, amit nem értettem, hisz nem is olyan régen még meleg volt. Igaz este van de kivehető volt hogy be van borulva. Mikor megéreztem a hűs szellőt a karomon kirázott a hideg. Gyorsan felálltam, de éreztem magamon Louis égető tekintetét. Becsuktam az ablakot.

-Én megyek aludni, szia.-mondtam neki én is komoly hangon. Ha ő ezt csinálja én is. 

Erős karokat éreztem a derekamon majd kék szemekkel találtam magam szembe.

-Egy hónapig nem láttalak, nem szabadulsz ilyen könnyen.-mondta már sokkal lágyabban.

-Akkor legyél egy kicsit életvidámabb.-böktem meg a vállát mire felnevetett. Leült a kanapéra, ahova én is követtem.-Na mesélj valamit. Mi történt veled ebben a hónapban?-kérdezte kíváncsian, bár nem értettem miért ilyen kíváncsi mi is történt velem.

-Hát semmi nem történt. Sikerült szereznem egy jó állást és kettő jó barátot.-vontam meg a vállam.

-Akkor nem tervezel visszajönni Londonba se?-kérdezte egy kicsit aggódva.

-Nem tervezek. Itt vannak barátaim is és egy jó munkahelyem. Egész életemben erről álmodtam. Nem fogom eldobni és visszatérni oda, honnan menekülni akartam mindig.-mondtam teljesen őszintén. 

-Holly nekem szükségem van rád. Nem várhatod el tőlem, hogy majd visszamegyek nélküled.-pattant fel a kanapéról kétségbeesve.

-Muszáj lesz Louis. Tudom, elolvastad a levelet és semmi nem változott, de el kell fogadod, hogy nekem már itt van az életem. Pár hétre megyek csak haza anyához. Többé nem akarok ott élni. Túl sok a rossz emlék.

-Örökre nem menekülhetsz a bajok elől. Szembe kell nézned azokkal és te nem ezt teszed. Te megfutamodsz.-vágta a fejemhez a dolgokat. Amik fájtak de igazak voltak.

Mikor válaszoltam volna szitkozódást hallottam az ajtó felől. Tudtam, hogy Justin jött meg, de Louis nem tudta, hogy fiúval lakok. Gyorsan odaszaladtam az ajtóhoz mikor megláttam  Justint aki tiszta részeg volt.

Támasztékként odaszaladtam hozzá és bevonszoltam a nappaliba, ahol Louis is volt. Mikor meglátta összevonta a szemöldökét és megszólalt.

-Ez meg ki a franc?-mutatott rá.

A szívem hevesen kezdett dobogni a toromban gombóc keletkezett. Istenem mit mondjak?

Nagyon sajnálom ezt a hosszadalmas késést, de most hosszabb résszel érkeztem. Sokszor írtam újra mivel  mindig kidobott a blogger és nem tudom miért. Ezért lehet lesznek venne elírások, de sajnálom. Ha elolvastad és tetszett kérlek szépen hagyj magad után nyomor és ha van valami építő kritikád számomra, azt is elfogadom:D ha tetszett csatlakozz a facebook csoportunkba ahol nem csak a részekkel való híreket kaptok, hanem tervezek nyereményjátékot hálám jeléül:D

10.fejezet

Louis Szemszöge: 

*1 hónap múlva*

Ebben az 1 hónapban Holly szépen felépült, de az idegösszeomlás gyanúja miatt még bent kell maradnia. Én minden nap itt voltam vele, de megváltozott. Nem tudom mit tettem, de nagyon távolság tartó. És csak velem. Anyukájához ugyan úgy viszonyul. Ennek persze örülök, de annak nem, hogy velem másképp bánik. Nem mondja, hogy tűnjek el, vagy hogy un, de látom a szemében, hogy valami nem oké. Szeretném, ha minden a régi lenne. Ha úgy tekintene rám, mint anno és nem kellene azon őrlődnöm, hogy mit és hol rontottam el. Beszéltem erről a fiúkkal, akik azt mondták hagyjak neki időt, biztos megviselte az elrablás. Én várok türelmesen. 

De egy idő után elegem lesz. Eldöntöttem, ha felébred nyíltan megkérdezem tőle, hogy hol rontottam el, mert ez így nem mehet tovább. Szeretném tudni, hogy van esélyem nála. Most itt ülök a kórterem előtt és gondolkozok, hogyan mondjam neki. Álljak oda elé és kérdezzem meg vagy kerülgessem a kérdést? Melyik lenne a helyes megoldás? Annyi kérdés van a fejemben választ mégsem találok. Miközben ezen gondolkoztam lépteket hallottam meg mellőlem.
Aki jött arra nem számítottam. Legalábbis akik. Nem tudtam hova tenni. Most vagy képzelődök vagy ez a csúf igazság. Többször is pislogtam nagyokat, de a látásom nem változott. Ugyan azt láttam. Gyomrom felfordult kezeim ökölbe szorultak torkomban hatalmas gombóc keletkezett. Köpni-nyelni nem tudtam. Tom és El ott jöttek előttem összekulcsolt kezekkel. A fiú arcán gúnyos mosoly bujkált még El elégedetten nézte az összeszorított öklöm. Ezt nevezik kibaszott nagy átverésnek. Nem volt rá okom, de megalázva és elárulva éreztem magam. Mikor odaértek elém Tom keserűen felnevetett majd belekezdett a mondandójába.

 -Na mi van haver? Tán meglepett, hogy a barátnőd talált egy hozzá igazán illő pasit? Ne aggódj Holly-ról sem mondtam le. Csak ő egy játékszer lesz számomra. Ha tudnád milyen jó volt végignézni, ahogyan szenved. Ha nem menekül meg még mindig éhezik. Hatalmas nagy mázlija volt. Ha megbocsátasz most bemegyek és elmondom neki a dolgokat. Egytől egyig. 

-Na még mit nem! Oda be nem teszed a lábad. Tűnj el Holly közeléből!-kiabáltam a képébe. Nem tudom, hogy lehet egy ember ennyire szívtelen és undorító. Mintha meg se hallotta volna a szavaim rontott be a szobába, ahol Holly már ébren volt és piszkálta a takaróját. 

Mikor hallotta, hogy mennek be hozzá egyből felkapta a fejét, de mikor meglátta ki közeledik az arcára kiült a félelem és megmeredt. 

Tudtam, hogy nagyon fél, de amíg itt vagyok senki nem bánthatja őt. Mikor Tom az ágya széléhez ért Holly arrébb csúszott. Én az ágy végébe álltam, ekkor a lány kicsit megnyugodott, de nem teljesen. Tom látta, hogy én itt vagyok és, hogy Holly bátrabb lett. Szeme köztem és H közt cikázott és próbálta realizálni a helyzetet. Majd egy mély levegővétel után fogta magát és megszólalt. Egy ideig azt hittem bocsánatot kér, de a gúny a hangjában érezhető volt.

 -Mint tudod én raboltalak el. Amit nem bánok és szívem szerint még most is abban a hideg pincében tartanálak és nem adnék kaját. De a cél, amiért először oda akartalak vinni, de nem is bánom. Csak meg akartalak dugni majd utadra engedni. De áldom az eget, hogy nem tettem meg. Ha rád nézek hányhatnékom van. Az az undorító test a szépnek nem mondható alak és az elcseszett arcod. Nem tudom mit láttam benned, de minél előbb kérek időpontot a szemészetre. Most sajnálom, azt a szegény fiút, aki veled fog élni, mert biztos nagyon ízlésficamos lesz, hisz úgy nézel ki, ami nőhöz nem méltó. Nos csak ennyit akartam szívem. Remélem kezdesz valamit a külsőddel, mert ez így förtelem.-mondta szemrehányóan. 

Holly szemei könnyekben úsztak és nem tudta visszafogni magát. Csak sírt és sírt. Amiket mondott neki én magam sem fogtam fel és nem értem, hogyan mondhatta ezt neki. Egy ilyen gyönyörű lánynak. Nem bírtam tovább szó nélkül hurcoltam ki. Mikor kidobtam egyből visszarohantam Holly-hoz, aki akkorra már az ablaknál állva nézte, ahogy a vízcseppek gördülnek le az ablakon.

-Nem kell megvigasztalnod Louis.Tudom, hogy igaza van. Nem kell jönnöd a gyönyörű vagy szlogennel. Elfogadom, hogy ilyen vagyok. Csak hagyj magamra. Jobb ha hazamész. Kérlek menj haza.-mondta semmi élettel a hangjában. Nem akartam makacskodni, de haza nem megyek akkor sem. Miután kisétáltam a szobájából eldöntöttem elmegyek egy kicsit sétálni, amíg megnyugszik.
Nem fogom sokáig magára hagyni. Mikor már a kórháztól távol voltam azt éreztem vissza kell mennem. Mikor indultam volna láttam egy hatalmas lány tömeget. Úristen.

Holly szemszöge:

Mikor Louis elment járt az agyam. Egyrészt azon, amit mondott Tom, másrészt a megoldáson. Hogy mi lenne nekem is és a körülöttem lévő embereknek is jó. Amivel senkinek nem ártok semmit és nem kell aggódnom, hogy kinek esik baja. Erre csak egy megoldás létezik.
Villám gyorsasággal vettem fel magamra a farmerom és a pulcsim majd a telefonomon néztem egy járatot New York-ba. Még jó, hogy 10 éven keresztül gyűjtöttem a pénzem.
Fogtam egy tollat és egy papírt és írni kezdtem 2 levelet. Anyának és Louisnak.


***

A táskám fogantyúját szorongatva és a jeggyel a másik kezemben nézelődök a nagy repülőtéren. Annyi ember van itt, hogy hihetetlen. Gyorsan elkezdtem szaladni a becsekkoláshoz, mert késésben voltam. Mikor odaértem és sikeresen felkerültem a gépre megkönnyebbülve ültem le a legközelebbi üres helyre. Mellettem egy nagyon kedves és mit se mondjak elég helyes fiú ült.
Mikor észrevette, hogy leültem kivette a fülhallgatót a füleiből és rám mosolygott.
-Szia Justin vagyok!-mosolygott rám a gyönyörű fogaival.
-Ömm szia, én Holly-viszonoztam a mosolyt.
-Miért mész New York-ba, ha megkérdezhetem?-kezdeményezte a beszélgetést.
-Hát őszintén csak menekülni szeretnék Londonból. Nem az én helyem. Úgy 3 perc alatt döntöttem el, hogy elutazom.-mondtam, miközben magamat is szembesítettem a tényekkel.
-Szállásod van?-döntötte oldalra a fejét.
-Őszintén nincs.-vakartam meg a tarkóm.
-Ó ez tök jó. Az én albérletembe pont van egy kiadó szoba, mert most költözök oda és ez volt a legjobb ötlet, ha szeretnéd kiadom neked és amíg találsz egy normális házat, addig ott is élhetsz.-mondta teljesen lelkesem
-Azt nagyon megköszönném.-esett le a szívemről egy szikla.
Van pénzem, van szállásom, van egy barátom. Már csak egy munka kell ideiglenesen.
Nem gondoltam volna, hogy csak úgy a nyakamba ugrik egy lehetőség. Lehet valaki nem mondana igent egy idegennek, aki felajánlja, hogy lakjon vele, de ő nem éppen sorozatgyilkos kinézetű.
De tudom, hogy minden rendben lesz. Már csak Louis kell elfelejtenem. Igen nehéz lesz, mert szeretem. Aki volt már szerelmes tudja milyen rossz érzés, ha a szerelme messze van tőle. De így esélye lesz engem is elfelejtenie. Új lányt ismer meg, aki neki tetszeni fog majd összeházasodnak és boldogan élnek engem teljesen kitörölve az életéből.
Ezt úgy nem tehette volna meg, ha ott vagyok, mert mikor a kórházba voltam is mindig ott volt mellettem. Ha nem is a szobámba, akkor a szobám előtt.
Láttam rajta, hogy bántja, mert másképp bánok vele, de egyszer meg fogja érteni, hogy csak miatta teszem ezt. Az ő érdekeit nézve teszem ezt. Anyát meg keresni fogom. Egyszer úgyis kirepültem volna a családi fészekből.
Mégis igazságos lett volna, ha szólok neki, de abban biztos vagyok, hogy még most is ott ölelgetne és próbálna lebeszélni róla. Hatalmas lelkiismeret furdalásom van.
Neki csak én voltam, mert apa elhagyott. Most ott lesz egyedül én meg élem az életem New York-ban még ő sír, hogy mit rontott el.
Holott csak én voltam meggondolatlan és futottam el. De már nincs mit tenni.
Fejemet hátra döntöttem és próbáltam kizárni a külvilágot és semmire nem gondolni. Ez ment is pár percig, de utána eszembe jutott Louis.
Bevillant a tökéletes mosolya a tökéletes haja és a mámorító illata. Istenem miért ilyen nehéz a szerelem,?
Lehet Louisnak jobb lesz, de nekem nem. Nekem mindig lesz egy űr a szívemben, amit Ő tudna csak betölteni.
Hiányozni fog a mosolya, a tekintete. Nem. Nem gondolhatok rá többet. Ez az én döntésem. Az én hibám.
El kell fogadnom. Még ha fáj is.

Louis Szemszöge:

Mikor nagy nehezen sikerült megszabadulnom a rajongóktól egyből mentem vissza Holly-hoz.
Gyorsan szeltem az utcákat én nem foglalkoztam az éppen akkor lencsevégre kapó fotósokkal akik minden léptemet lefényképezték. Mikor beértem a kórházba már kifulladva bár de még mindig gyorsan mentem.
Amikor beértem nem láttam semmit. Holly bőröndje nem volt itt a ruháival együtt eltűnt. Az ágy szépen rendbe volt téve. A párnán ott volt 2 darab boríték. Az egyiken az én nevem a másikon Holly anyja neve állt. Várjunk csak.
Nincs itt a ruhája. Nincs itt ő maga. A párnán ott van 2 boríték. Te jó ég! Elment.
Gyorsan bontottam ki a levelet. Mikor megláttam a gyönyörűen írt betűket a szemeim könnybe borultak. Majd mikor letöröltem a könny fátyolt a szemeimről elkezdetem olvasni.
"Drága Louis!
Lehet most nem érted miért levél formájában írok, de hidd el megfogod az idő múlásával. Neked is jobb lesz, ha elmegyek és nekem is. Neked lesz időd elfelejteni és nem kell bent őrködnöd a kórházban. Menj haza és keresd meg a hozzád illő párt. Akivel felhőtlenül boldog lehetsz. Azért viselkedtem veled úgy, ahogy, mert reméltem, hogy elfelejtesz, de nem tetted. Ezért meg kellett tennem ezt a lépést. Igen Louis és is szeretlek. De neked sokkal könnyebb lesz. Felejts el és gondolj úgy rám mint egy meg nem történt álomra. Amiből felébredtél, de többet nem tér vissza. Ahogy én sem. Anyával tartani fogom a kapcsolatod, de veled nem. Hidd el én nagyon szeretlek. Most is könnyezik a szemem, mert tudom ez az utolsó esélyem veled beszélni. Nem fogom elmondani hol is vagyok. Maradjon az számodra titok. Louis hallottál már arról, hogy csodák léteznek? Na nekem te voltál a személyes csodás. Menj és keresd meg a te csodádat.Köszönöm, amit értem tettél.
Remélem boldog és hosszú lesz az életed. Szeretlek Louis Tomlinson! 
ég veled örökre!"
A végét már szinte zokogva olvastam. Hát ennyi maradt.
Nem tudtam teljesen felfogni a helyzetet. Mertem remélni, hogy csak álmodok és ez nem történt meg. Tudom, hogy nem elrabolták, de akkor is messze van tőlem. Az a bizonyos távolság megöl belülről.
Remegő kezekkel vettem elő a telefonom a zsebemből és tárcsáztam Liam számát.
Nem tudtam, hogyan fogok megszólalni, hisz a torkomban hatalmas gombóc foglal helyet, ami meggátol a beszédben.
-Szevasz Louis, mi újság?-szólt bele teljesen lelkesen. A háttérbe lehetett hallani a zene és a nevetés hangját. Bárcsak én is ilyen jó kedvembe lennék.
-Elment...Holly elment..-mondtam szinte már suttogva.
-Mi? De hát hova ment?-hebegte a telefonba, mert el sem hitte mit mondok.
-Nem tudom. Hagyott egy levelet nekem, amiben elbúcsúzik tőlem.-sírtam el majdnem magam, de előtte erősnek kell lennem,
-És nem tudom miért mehetett el?-halottam, hogy a háttérbe minden zaj megszűnt.
-Azt írta neki is és nekem is jobb lesz. De kibaszottul nem lesz jobb. Meg kell tudnom hol van. Leírta, hogy szeret érted? Azt írta szeret. Nem hagyhatom elmenni.-mondtam idegesebb majd a combomra csaptam. Tisztán leírta hogy szeret. Ez után hagyjam annyiban?
Akit én szeretek viszont érzi, de elment, Akkor is megtalálom.
-Nyugodj le Louis. Elment neked is ez a legjobb hidd el.
Hát ez kész. A legjobb barátom azt mondja az a jó ha a szerelmem elment.
Nekem márpedig nem jó. Én küzdeni fogok azért, hogy visszajöjjön hozzám.
Választ nem is adva tettem le a telefont és kerestem a neten egy bizonyos számot. Mikor megtaláltam azonnal tárcsáztam. Nem is kellett sokáig várnom azonnal fel is vették.
-Haló nyomozó iroda? Itt Louis Tomlinson. Egy lány után kellene nyomozni. Pontosabban Holly James után.
Meg foglak találni Holly.

9.fejezet

Holly Szemszöge: 

Az életem minden egyes pillanata képek ként játszódtak le a szemem előtt. Azt éreztem többet nem ébredek fel ebből az altatásból. Mintha minden pillantásom az utolsó lett volna. Jó és rossz emlékek egyaránt megfordultak, de mégis most mindegyik kincs volt. Kincs, mely talán visszavisz az életbe. Olyan érzésem volt, mintha egyetlen szó vagy cselekedet mindent eldöntene bennem és örökre itt maradnék. A végtelen feketeség magába rántana, de vissza nem lökne. Fentről vigyázni a szeretteinkre, miközben ők gyászolnak egyszerűbbnek tűnik. Soha nem mondam ilyet az eddigi életem során, ami valljuk be nem egy álom, de most úgy érzem elég volt. 

Elég a szenvedésből a folytonos csalódásból és a fájdalmakból. Szeretném ha egy pillanatra megállna az idő ebben a nagy rohanásban és mindent újra lehetne kezdeni. Ha másképp csinálhatnék dolgokat, most nem itt feküdnék és gondolkoznék, hogy bárcsak ne ébrednék fel. Lenne sok-sok barátom,egy szerető családom, akik este meleg vacsorával és határtalan szeretettel várnak haza. Ez mind csak egy hiú álom marad, mert lehetetlen. 

Legalábbis az én esetembe. Szeretnék normális 20 éves lány lenni, aki egyetemre jár nem egy boltban talpal egész nap. Szeretném, ha lenne egy szerető barátom, aki úgy szeret, ahogy vagyok és aki vagyok. Szeretnék egy apát, aki rosszallóan néz a barátomra, aki ellopta a kislányát. És szeretnék egy barátnőt, akivel esténként beszélhetnénk és együtt járnánk iskolába.Olyan nagy kérés ez? Eddigi életem során mindig azt mondogattam magamnak "majd mindennek eljön az ideje". Hát igen.Eljött annak az ideje hogy tisztességesen búcsúzzak el a világtól.

 Lehet más szemszögeit nem veszem figyelembe, de nekem sokkal jobb és békésebb lesz. Ilyen állapotban nem szeretnék felkelni. Sérüléseim csúnyák, amivel nem szeretném, hogy mások lássanak.

 Nekem jobb lesz. És másoknak is. Nem kell a kórházba rohangálni és félni, hogy éppen melyik őrült akar elrabolni. Mindennek van határa. Nekem ez így jó. Mamámat végre láthatom. Azt az ember, akinél igazán éreztem, hogy szeret. Végre vele lehetek aggodalom és sérelmek nélkül. A nagy sötétségbe egyszer egy fény jelenik meg. Abbol egy kar, majd egy angyal kinézetű nő jelenik meg. Mikor a szemem megszokta a fényt rájöttem, hogy ki ő. Mama. Arca jobban kivirult, mint valaha. Hosszú mègis ősz haja finoman omlik a vállaira. Kezeit felém nyújtja, amit el is fogadok. Azonban a másik oldalról, szintén kinyúl egy kéz, ami erősebbnek bizonyul, de miután én is küzdök azért, hogy mamám birtokában legyek azonnal gyengül az ereje. Elégedetten tekintek ismét mamámra, aki mosolyogva húz. Én hagynám, de a kapunál megállít, mire értetlenül nézek rá. 

-Kicsi Holly, biztosan ezt szeretnéd? Az orvosok vissza fognak téged hozni, akárhogy is ellenkezel. Remélem tudod mit teszel kicsim. Neked ott a helyed és nem itt. Én itt várok rád. Mindent láttam, ami eddig veled történt. Igaz nem szép dolgok, de nem ez a megoldás aranyom.-simítja meg az arcom nyengéden.

 -Mama. Csak így tudsz megmenteni a fájdalmaktól. Amik engem érnek, nem kis dolgok. Most is az idegösszeomlás kerülget. Nem akarok egy roncs lenni, mikor 25 leszel. Inkább halok meg könnyen, de büszkén, minthogy gyengén és gyalázottan. Ezzel teszel nekem jót. Kérlek.-esedeztem neki, ahogy csak tudtam. Tisztában voltam vele, hogy a saját halálomért imádkozok, de mégis bátran tettem.

 Mert ez volt a helyes döntés. Mamám egy ideig gondolkozott, majd kézen ragadott és húzott. Éreztem, hogy az élet kimegy a testemből és kilókkal könnyebb lettem. Szinte lebegtem. Nem éreztem terhet a vállamon. Nem volt ezer kiló súly a mellhasamon és csak sodródtam az árral. 

Mintha felhők közt lebegnék. Tudtam itt semmi bajom nem esik. Felhőtlenül boldog lehetek. Nem kell szomorúság, magány közt élnem. Nem kell rettegnem a rám váró veszélyektől, mert tudom, itt van velem a mamám és ő mindentől és mindenkitől megvéd. Ez nyugtatott meg. Nem bántam meg, hogy ezt kívántam. Inkább boldog voltam és azt éreztem, hogy igen is jól döntöttem. Ennél csodásabb helyet nem láttam. Reméltem, hogy nem álmodok és tényleg itt vagyok. Itt boldogan gondok nélkül. 

Louis szemszöge:

 *ez alatt* 

A fiúkkal éppen focimeccset néztünk. Liam és Niall kukoricát eszik. Míg Liam szemenként, Niall markával kap fel egy adagot. Miközben megy a meccs elhangzanak szitkozódások és ordibálások, de ez egy férfi rezidencia. Mi mást vártunk? 

-Louis kimennél egy üveg koláért ha szépen megkérlek?-mondta teli szájjal Niall. Mivel már idegesített a csámcsogás boldogan mentem ki és vittem be neki az italt. Miután visszaültem a helyemre alig telt el pár perc csörögni kezdett a telefonom. 

Mivel ismeretlen szám volt először a fiúk felé mutattam a készüléket jelezve, hogy ismeretlen szám. Ők mind azt mondták, hogy vegyem fel, hisz nem tudni ki keres. Vonakodva bár, de felvettem. A telefonba egy síró szinte már zokogó nő hangját lehetett hallani. 

-Holly.-csak ennyit tudott mondani, de nekem éppen elég volt, ahhoz hogy kellően ideges legyek.

-Mi történt vele?-kérdeztem miközben azonnal felpattantam, amit a fiúk követtek. Bizonyára kiült az arcomra az aggodalom. 

-Meghalt. Most élesztik újra.-zokogja a nő. A világ megsemmisűlt számomra. Belűlről ürességet éreztem. Mérhetetnel ürességet. Köpni nyelni nem tudtam. Holly anyja szavai késként szúródtak a szívembe. Mindig, ahogy lejátszódott a mondat a fejemben annál inkább szűntem meg létezni. A mobilom kiesett a kezemből. Én magam majdnem összeestem, de szerencsére a fotel mögöttem volt. Tudtam, hogy a fiúk szólítgatnak, mert én csak meredek magam elé, mégsem hallom. Semmit nem hallok nem érzek, csak a mérhetetlen ürességet. 

Szeretném ezt a pár percet meg nem történté tenni. Mikor összeszedtem magam azonnal felpattantam majd mindenkit otthagyva rohantam az ajtó felé, miközben felkaptam a kocsikulcsom. Ugy siettem, ahogyan csak tudtam. Lehet utoljára látom, de addig fogok küszködni amíg nem fog újra lélegezni. Nem foglalkoztam a táblákkal.

Nem érdekelt a piros lámpa, magyarán szartam a közlekedési szabályokra, mert sokkal fontosabb volt, hogy előbb odaérjek. Mikor a kórház épülete előtt voltam úgy rohantam be az ajtón, mintha kergettek volna. A széken Holly anyját láttam, aki engem várhatott, mert annyira kémlelte az ajtót. Mikor észrevette, hogy odaértem a kezeim közé vetette magát és sírt. 

Zokogott, ahogy tudott, amitől nekem is könnyek gyűltek a szemembe. Tudtam, hogy nagyon maga alatt van, hisz Holly-val ketten élnek.

 -Hol van Holly?-kérdeztem, mire ő a fejét oldalra billentve jelezte, hogy kövessem. A végén szinte már futottunk. A régi kórterem előtt álltunk meg. Ami azt jelentette újra itt van.

Az emlékek úgy rohamoztak meg, hogy fel sem tudtam fogni mi történik. Szeretnék kifutni a világból Holly-val kézenfogva, és oda mennénk, ahol senki nem akadályozna meg semmiben. Mikor tudtam realizálni a helyzetet az ajtó kilincsére helyeztem a kezem és benyitottam. Holly élettelen arcát láttam meg. Szemei alatt nagy karikák, ajkai cserepesek, arca színe megegyezett a kórházi fal színével. Csak meredtem rá. Láttam a mellette lévő sok orvost és nővért. Az 50-es éveiben járó doktor izzadt volt és meggyötört. Látszott rajta, hogy küzdeni akar az életért, ami alatta fekszik. De minden próbálkozás kudarc volt. Mikor láttam, hogy abbahagyják és odébb lépnek lehajtott fejjel a düh szétáramlott a testemben és egyből odarohantam az ágy mellé. 

-Nem adhatják fel. Nem hagyhatják, hogy egy 20 éves lány itt a maguk kezei alatt haljon meg. Ez nem meg ilyen könnyen. Most azonnal próbálkoznak, mert érzem ès tudom, hogy fel fog ébredni.-üvöltöttem az orvos arcába, ahogy csak tudtam. Nem érdekelt, hogy lehet feleslegesen csinálom a balhét, de tudom, hogy fel fog kelni és nem így szeretnék elbúcsúzni tőle. 

Az orvosok sugdolózni kezdtek, amit feszülten néztem, mert éppen itt fekszik a szerelmem az ágyon, aki nem lélegzik. Kezemet az övére tettem és ahogy csak tudtam szorítottam. Mikor kigördült egy könnycsepp nem akartam leplezni. Nem akartam leplezni azt a mérhetetlen fájdalmat, ami belülről szúr. Az orvosok újra elkezdték az újrélesztést.

Mikor fél óra múlva sem sikerült minden reményem elmúlt. Egyszerűen megtörtem. Zokogásban törtem ki. 

Lehet ez a vég? A fájdalmas és igazságtalan vég? Így nem fejeződhet be semmi. Nem búcsúztam el tőle tisztességesen. 

Szeretném újra a kezeim közt tartani és látni a mosolygós arcát. Már imádkoztam, hogy jöjjön vissza. Ő miatta nem hagytam el magam és fordultam az ital felé. Tudtam, hogy miatta képes vagyok bármire. És ő az egyetlen ember, akiért ténylegesen az életemet áldoznám. Szeretném, ha a rózsaszín ajkain kiejtené a nevemet. Olyan szívmelengetően ejti ki a száján a nevemet, hogy a legrosszabb napjaimban is képes lenne megnyugtatni. Hiányzik a kacaja. 

Minden megtennék, hogy újra itt legyen velem. Mindent másképp tennék. Nem mennék haza és akkor most nem azért kéne imádkoznom, hogy bárcsak felkelne és újra lélegezne. Talán egy hiú ábránd marad, hogy újra a karjaimba veti a törékeny testét és hogy még egyszer maga mellé hív és órákig beszélgetünk teljesen értelmetlen dolgokról, amik mégis érdekesek bizonyulnak az ő ajkaiból. A zokogásom egy sípoló hang töri meg.

 Ez a hang annyira a szívemig hatol, hogy abbahagyom a zokogást a fejem meg felemelem és kíváncsian kémlelem a monitort, ami Holly szívének dobogását jelzi. Az orvos megtörli verejtékes arcát és büszkén néz a körülötte álló ápolókra. Mindegyik arcán elégedettség tükröződik. A doktor elém lép, mire én felállok. 

-Gratulálok. A barátnője sikeresen visszajött a halálból. Ezt csakis magának köszönheti.-veregette meg elismerően a vállam, mire a mögötte álló dolgozók heves bólogatásba kezdtek. Megszólalni nem tudtam. 

Nem tudtam kifejezni azt a hálát, amit éreztem. Ezt soha nem tudom neki kellően megköszönni. Az orvos nagyába borultam majd csak annyit tudtam kinyögni, köszönöm. Tudom, hogy ez semmit nem érő szó, mégis csak ennyi telik tőlem. 

A doktor csak biccen egyet, majd Holly anyjával együtt eltávoznak. Én a lány ágya felé veszem az irányt és nézem, ahogy sápadt színe egyre kezd pirosodni és felvenni egy emberi árnyalatot. Boldogan örömkönnyektől csillogó szemekkel néztem miközben hálát adtam az égnek, hogy visszajött hozzánk. Most jöttem rá igazán, hogy milyen fontos is nekem Holly. Mikor mondták, hogy nem sikerül az újraélesztés, mintha belül nem élnék. De mikor sikerült leírhatatlan öröm futott végig rajtam.

Boldog voltam, mert tudtam, hogy itt van mellettem és megfogadtam soha nem hagyom magára. Most, hogy tudom milyen rossz érzés úgy ülni, hogy a szerelmed éppen halott és te nem tudsz segíteni csak imádkozni többet nem szeretném, hogy megtörténjen. Miközben Holly-t néztem magam mögül  hallottam az ajtó nyitódását ezért arra néztem. H anyukájával találtam magam szembe.

Mikor észrevette, hogy a kezét szorongatom elmosolyodott. Nem látszott, hogy dühös. Boldognak tűnt. Szépen lassan odajött mellém és megfogta a vállam.

-Szereted, ugye?-mosolygott rám.

-Mindennél jobban,-mondtam egyenesen a szemébe.

-Ugye tudod, hogy sokat szenvedett? Nem szeretném, ha megint csalódnia kellene. Kérlek Louis vigyázz rá. Legyél ott mikor én nem tudok majd.-mondta keserű mosollyal.

-Ez természetes. De mit jelent az ha már maga nem tud?-kérdeztem értetlenkedve. 

A nő sóhajtott egy nagyot majd nagy nehezen sikerült megszólalnia.

-Tegnap kiderült, hogy rákos vagyok. Maximum 5 hónapom maradt hátra. Nincs más reményem csak te egyedül. Kérlek védd meg. Vigyázz rá.-zokogta el magát. Én csak megöleltem és szorítottam.

Szegény Holly. Elveszít mindenkit. Csak az anyja maradt neki de Ő is csak 5 hónapig lesz vele. És a nőt is sajnáltam. Olyan fiatal és meg kell halnia. 

Megfogadom neked Holly James, hogy vigyázni fogok rád!

Hát ez lenne a 9.fejezet. Eddig ez a leghosszabb rész a blogban szerintem. Remélem tetszett, ha igen kérlek kommentelj vagy csatlakozz a facebbok csoportba kellemes ünnepeket kívánok minden olvasómnak!

8.fjezet

Louis Szemszöge:

Miközben összeroskadva zokogtam a kórház folyosóján egy ismerős mégis kívánatlan illat csapta meg az orrom. Ezt az illatot 1000 ember közül is felismerném. Tudtam hogy Elou van itt mellettem. Vonakodva mégis felemeltem a fejem, hisz ki akarja, hogy az exe lássa őt sírni. Ahogy megtekintettem az arcát láttam a szeme alatti mély karikákat és az elég fakó színét. Nem tudtam mi a baja, de egy kicsit megesett rajta a szívem, de utána eszembe jutott mit tett velem.
Megalázott úgy, ahogy egy férfit a legjobban lehet. Csak  meredt az arcomra és csillogó szemekkel kémlelt, mintha örökre a fejébe szeretné vésni minden egyes vonásom.
-Louis-lehelte élettelen hangon. 4 évig voltam vele, voltak jó és rossz időszakaink egyaránt, de ennyire meggyötörten soha nem láttam.
-El, mi a baj?-attól, mert megalázott és mert túlléptem, a tényen nem változat, hogy évekig volt mellettem. És ezt soha nem tudom elfelejteni illetve meg nem történté tenni.
-Annyira sajnálom.-sírta el magát. Nem tudtam mit kezdeni csak megölelni.
-Shh nincs semmi baj.-erre felemelte a fejét és várta, hogy folytassam.-egy kicsit fájt, de tudhattam volna, hogy ez lesz. Nem beszéltünk hónapokig, majd mikor találkoztunk, akkor sem volt olyan, mit először. Én túl tettem magam a történteken és már éreztem, hogy elhidegültünk egymástól.Kezdjünk mindent tiszta lappal és felejtsük el.-mosolyogtam rá biztatás kép. Rajta is hatalmas meg könnyebültség látszott.
-Köszönöm Lou--ölelt meg és nagyon szorosan meg is szorított. Éreztem, hogy ez nem olyan, mint az első ölelés. Az tele volt érzelemmel szívem gyorsabban vert, gyomrom görcsben volt.
Még egy kicsit beszéltünk, de ment az anyukájához, aki éppen bent fekszik. Persze jobbulást kívántam neki, mert nagyon jóban voltam az anyukájával és nagyon kedves asszony.
Idegesen vártam, hogy mi történt Holly-val, mikor az anyját láttam meg felém sétálva. Szeme könnyekben úszott. Arcára ki volt írva a rémültség és engem is aggasztott. Éreztem, hogy semmi sincs rendben. Tudtam, hogy nagy baj van Holly-val, hisz amikor megláttam nem nézett ki túl biztatóan az állapota. És az még csak a látszat. Nem is tudom elképzelni milyen lelki fájdalmai lehetnek.
Ha maradandó sérülése lesz esküszöm megkeresem Tom-ot és én is okozok neki maradandó nyomokat.
Mikor a nő ideért hatalmasat sóhajtott, majd megszólalt.
-Holly-t elaltatták. Olyan idegállapotban volt, hogy akármelyik pillanatban idegösszeomlást kaphatott volna. Éheztették ott ezért alultáplált és kiszáradt. Testét mindenhol kék zöld foltok terítik be és két bordája megrepedt és több helyen vannak rajta zúzódások. Azt mondta az orvos menjünk haza majd értesít engem, hogy mikor lehet bejönni. Majd szólok neked. Most menj haza és pihend ki magad. Nekem még van itt 1 órám-mondta ki búcsúzóul és elsétált. Néztem egyre távolodó alakját majd könnyes szemekkel indultam el haza. Gyalog voltam, de legalább tudtam gondolkozni.
Újra és újra lejátszódtak bennem Holly anyjának a szavai. Ha nem megyek el akkor most nem kéne altatásban feküdnie. Ha ott maradok mellette most is a szemembe mosolyogna és hallanám angyalian csengő kacaját. Ahogy maga mellé hív. Tudnám, hogy biztonságban van és, hogy nincs semmi baja.

Mikor odajött hozzám nem láttam a szemében azt a játékosságot, mint mikor órákat beszélgettünk. Tudtam, hogy lelkileg tönkrement és kihalt az a régi Holly, akit nem olyan régen ismerhettem meg.
Átkozom azt a napot, mikor elmentem és magára hagytam. Életem legrosszabb napja volt, mikor az üres ágyat pillantottam meg, nem azt a mosolygós arcom, amire számítottam.
Emlékszem, hogy belül bennem minden megszűnt létezni. Emlékszem arra az egy hónapra, ami egy kínzásnak is felért. Utáltam tudatlanságban élni, de most mégis utálom tudni mi van vele, mert olyan borzasztó. Egy ilyen törékeny lány ennyi kalandot átélt mégis tudott segítséget kérni. Mikor megláttam először fel sem ismertem. Soha nem láttam még olyan segélykérő tekintetet és olyan kétségbeesett embert. Abban a pillanatban tudatosult bennem mekkora nagy hibát követtem el, hogy otthagytam. Pedig figyelmeztetést is kaptam.
Talán ha megmondták volna még akkor is eljöttem volna. Egyszerűen azt hittem csak meg akar ijeszteni és, hogy játssza a kemény hapsit, hogy én halálra aggódjam még ő a markában nevet.
Hát ezt nagyon benéztem.
A fiúk helyébe bele sem merem gondolni magam. Milyen lehetett egy felnőtt férfit olyannak látni, mint egy depressziós tinit.
Az a sok könyörgés, amit lenyomtak nekem. Reggelente nem akartam felkelni, interjúkon bunkó és flegma voltam a rajongókat mindig elküldtem. Utólag belegondolva hánynom kell magamtól.
Az undorító viselkedésemtől.
Nem tudom miért másokkal bunkóztam, mert az én hibám volt csakis én tehettem róla és szegény rajongókon csattant.
Twitter követőim száma napról-napra csökkent én nem tudtam mit csinálni, csak nézni a fogyatkozó embereket.
Ha lehetne mindent másképp csinálnék. Olyan lennék, mint régen és nem hagynám magam szétesni. A fiúkért és a rajongók miatt.
Valamilyen szintem megutáltattam magam a fiúkkal, mert velük is úgy beszéltem, mint a kutyákkal. Mikor bementem a nevetéstől zengő nappaliba megfagyott a hangulat és mindenki a tévére meredt. Fapofával nézték a tévét,én tisztán tudtam, hogy miattam van mégsem próbáltam rajta változtatni.
Többször próbáltak leülni velem a fiúk beszélgetni, de végül mindig az lett belőle, hogy olyan dolgokat vágtam a fejükhöz, amit egyébként nem tettem volna.
Elhatároztam, hogy beszélni fogok a fiúkkal. Nem hagyom veszni a barátságunkat. Ha Zayn kilépésén túltettük magunkat ezen is sikerül. Nem hagyok veszni 5 év barátságot egy vita miatt. Nem tehetem.
Mikor odaértem a házunk elé villám gyorsasággal szaladtam be az ajtón majd a nevetéstől zengő nappalit vettem irányba. Ahogy beléptem ismét elhallgatott a nevetés. Már a csend állt a nappaliba. Az a bizonyos kínos csend, amit muszáj megtörnöm és tisztázni az elmúlt 1 hónap történéseit.
-Figyeljetek srácok. Tudom, hogy nem vagyok az eredeti mostanában. Olyanokat vágok a fejtekhez, amit nem szabadott volna és nagyon szívtelen voltam veletek szemben. Rajtatok töltöttem ki a haragom, amit nem érdemeltetek meg. Mindig próbáltatok segíteni és támaszt nyújtani, de én annál jobban taszítani akartalak titeket. Pedig egyáltalán nem érdemlitek meg. Nagyon sajnálom és nem szeretném ezt az 5 éves barátságot az én makacsságom miatt tönkre tenni. Szeretném, ha minden olyan lenne, mint régen. Lehet nem tudtok ezután az 1 hónap után úgy tekinteni rám, mint régen, de remélem egyszer olyan lesz a barátságunk, mint mikor minden rendben volt. És minden megteszek, hogy helyrehozzam azt az időt, mikor nem voltam önmagam.-mondtam ki az őszintét előttük. Szerettem volna, ha tudják mit érzek és, hogy mennyire megbántam azt, hogy ezt tettem.
Végül Niall szólalt meg először.
-Figyelj Louis. Tudom illetve tudjuk min mentél keresztül. Mi sem reagáltunk volna másképp szerintem, mert biztos pocsék érzés lehet, ha a lányt, akit szeretsz elrabolják tőled egy egész hónapra. Nem történt velem még ilyen, de el tudom képzelni milyen nyomott hangulatba lehetsz. Tudtuk, hogy nem vagy formában ezért próbáltunk minden sértőnek bizonyuló szó és kifejezés után újra segíteni, mert tudtuk, hogy a hiány és a bűntudat okozza ezt. Nem tekintünk rád másképp. Mindenkinek vannak mélypontjai illetve rossz időszakai, amit meg kell érteni. Mi segíteni fogunk, hogy a régi Louis Tomlinson legyél.-mondta, mire nekem egy könnycsepp gurult végig az arcomon.
Annyira meghatódtam, hogy még ilyen viselkedés után sem hagynak el. Na ők az igaz barátok.

7.fejezet

Louis Szemszöge:

*1 Hónap múlva*

Egyszerűen nem vagyok képes felfogni, hogy nem találták meg Holly-t. Többször voltunk a rendőrségen és próbáltuk magunk is keresni, de lehetetlen. Tom olyan helyre vihette, ahol tudta úgy sem találják meg. Megőrjít az idő. Talán már halott. Ebbe bele sem merek gondolni. Koncerteken próbálom a boldog mindig nevető Louis-t mutatni, de nem mindig megy. A média azt hiszi, hogy El miatt vagyok szomorú. De nem. Holly az, aki miatt éjszakákat voltam képes vezetni. 

Szeltem London utcáit. Elhagyatott sikátorokban is voltam egyaránt, de sikertelenül. Ezek alatt El vissza akart jönni hozzám, de nem voltam képes a szemébe nézni. Amint meglátom, eszembe jut az a kép, mikor rájuk nyitok. Ez az emlék soha nem fog eltűnni.Valószínű Tom örül a fejének ugyanis sikerült elválasztania Holly-tól. 

Már nem érzem teljesnek magam. Tiszában vagyok vele, hogy ha megtudja én ütöttem el, akkor biztosan megutál. De még nem most lesz. Ez az egy hónap egy, évnek tűnt. Minden nap, mintha egy hét lenne. Az idő megszűnt számomra, mióta nincs Holly. Szeretném, ha újra itt lenne mellettem. Ha nem is szeretne, de mint barátok. Csak tudnám, hogy jól van. Teljes tudatlanságban élek. Ami felemészt. A fiúk próbálnak felvidítani, de egy idő után ők is belátták, hogy lehetetlen.

 Csak az tudna felvidítani, ha Holly lépne be az ajtón és megölelhetném. Nem fogom feladni, addig míg nem lesz újra mellettem. Maga a tudat, hogy Tom kezei közt van szörnyű. Lehet azóta megerőszakolta. Vagy olyan dolgokat tett Holly-val, amit ő nem akart. Esetleg megverte. Amíg ezekre gondoltam kezeim ökölbe szorultak állkapcsom megfeszült. Mikor hallottam, hogy nyílik az ajtó legszívesebben úgy, hogy nem is tudom ki az kiküldtem volna a szobából. Mostanában jobban érzem magam, ha egyedül vagyok. Felnéztem láttam, hogy Harry van előttem csillogó szemekkel. De volt benne csalódottság is. Már lelkileg készültem a szerelmi tanácsadásra, mert ilyenkor szokott ilyen lenni. 

-Louis nem fogod elhinni!-kezdett el ugrálni.

 -Mi az már Hazz?-kérdeztem keményen. Tényleg semmi kedvem arról beszélni melyik modellt fektette meg.

 -Látták Tom-ot.-mondta kicsi mosollyal a szája sarkában. Mikor kimondta egyből felugrottam az ágyból és odasétáltam Harry-hez. 

-Mi? Elkapták? Holly hol van?-pörögtem fel. Mióta eltűnt Holly először mosolyogtam. 

-Nem Louis. Egy szemtanú látta az egyik boltból kifelé menet. Ami viszont jó jel, hogy Holly valahol itt van Londonba.-mondta a tarkóját simogatva, mert látta a lelkesedésem és jól tudta, hogy el fogok szomorodni.-Viszont újra elkezdték keresni.-tette hozzá kicsit lelkesebben.

 -Kössz Hazz, hogy szóltál.-veregettem meg a vállát. Elmentem mellette majd egyenesen az ajtó felé vettem az irányt. 

Úgy éreztem muszáj egy kicsit kiszellőztetni a fejem. A tudat már egy kicsit megnyugtat, hogy Londonban van. Mikor kiértem a hideg levegő csípte az arcom. A legközelebbi parkba indultam. Az ég borult. Akár csak a hangulatom. Mit meg nem adnék, hogy velem szembe jöjjön Holly. Tessék. Mióta elvitték, azóta nem tudok másra gondolni. Vártam, hogy csak úgy beessen az ajtón a nyakamba ugorva magához szorítva és nem válnánk el. 

Mikor odaértem leültem egy padra, majd nézelődtem. Mindenhol szerelmes párok csókolóztak. Nem bírtam tovább nézni a turbékoló párokat így hazaindultam.

Holly Szemszöge:

Kb 1 hónapja vagyok itt. Teljesen kiesett az időérzékem, mert a nap 24 órájában be vagyok zárva. Már 1 napja nem ettem. Ki vagyok száradva. Tele vagyok sebekkel illetve kék-zöld foltokkal, mert Tom napi szinten bántalmaz. 

Rugdos üt-ver, ahogy esik. Már nem bírom. Reméltem, hogy ennyi idő alatt haza tudok menni, de nem. Ezek szerint nem keresnek. Reméltem, hogy Louis majd kerestet, vagy anya. De ezek szerint örültek, hogy nem vagyok ott. Meg is tudom érteni, hisz biztosan idegesítő volt, hogy mindig jönnie kellett valakinek a kórházba hozzám. Eszméletlen sovány vagyok. Nagyon sokat fogytam mióta idekerültem, mert naponta egy szelet kenyeret kapok, de valamikor az is kimarad, szóval 2 napja egy szelet kenyér a betevőm. Ami valljuk be nem az egészséges részbe esik.  Nem tudom meddig szándékozik még itt tartani, de már honvágyam van. Megőrjít ez a pince. 

Csak én pár porcicával. Nyomasztó. Vitamin hiányom van. Nem szeretném tudni, hogy nézek ki, mert csak elborzadnék. Tom 5 perce szólt, hogy elmegy a város végébe. A közeli bolt nincs nyitva így muszáj oda mennie, ha ő enni akar. Nem zárta be az ajtót, mert a lábam meg van zúzódva, ezért nagyon fáj. Arcom sajog, kezeim véresek. Mellhasamat már nem is részletezem. 

Mikor elment eldöntöttem nem mehet tovább. Nem bírom a további kínzást. Betelt a pohár. Ha bele is halok kijutok innen és elmegyek valahova messzire. Louis-hoz biztos nem megyek. Tudomásul vettem, hogy elfelejtett. Nem őrlődök ezen, hisz felesleges. 

Én kívántam, hogy verjen ki a fejéből. Meg is tette nincs mit ragozni. Szerintem elég egyértelmű. még ha fáj is elfogadom.

 A falba kapaszkodva tápászkodtam fel és próbáltam eljutni az ajtóhoz. Kicsordult egy könnycsepp, hisz olyannyira fájt a lábam üvölteni tudnék. Mikor nagy nehezen eljutottam az ajtóig, amilyen gyorsan csak tudtam kinyitottam. Tisztában voltam vele, hogy akármelyik pillanatban megérkezhet Tom.
De a sok ütés után már meg sem kottyanna ez az egy. Mikor kiértem a fényre azt éreztem a testemben szerte-szét áramlik a D-vitamin. Mintha feltöltődtem volna. Tudtam, hogy innen a kórház pár utca így neki kezdtem bukdácsolni az utcákon. Mikor a sarokra értem még egy kicsit visszafordultam és akkor láttam, hogy Tom megérkezett. Kiszállt az kocsiból majd meglátta, hogy az ajtó tárva nyitva. Tudta, hogy megszöktem . Szaladni akartam. De a lábaimat, mintha oda lettek volna szögelve.

Nem tudtam se előre se hátra menni. Mikor elkezdett forgolódni kiszúrt, hogy ott állok a sarkon.

Először csak kémlelet, hogy én vagyok-e.Mikor megbizonyosodott róla futásnak eredt.

Azzal a lendülettel én is elkezdtem szaladni, igaz zúzódott lábbal kellett, hogy fussak, de ne érdkelt.

Tudtam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy megszabaduljak tőle. A park felé mentem, mert a kórház a másik irányba volt. Már nagyon fájt a lábam. Mintha minden egyes lépéssel egy késbe lépnék. Kezdtem gyengülni az ételhiány miatt. Gyenge vagyok. Mintha egy fújással szét tudnék esni.

Mikor már odaértem a park közelébe Louis szomorú arcát láttam meg. Nem érdekelt, hogy elfelejtett. 

Most ő az egyetlen esélyem, hogy megmeneküljek. 

-Louis!-ordítottam el magam. Ő a neve hallatán felkapta magát és mikor meglátott hatalmas mosoly ült az arcára. Aztán végignézett rajtam és könnyek jelentek meg a szemebe.

Mikor hátranéztem láttam Tom egyre gyorsabban közeledő alakját. Louis észrevette és gyorsan elém futott. Én már szédültem. Minta el akarna hagyni az a maradék erőm is. 

A bordáim nagyon fájtak, a lábamról ne is beszéljünk. Azt hittem abban a pillanatba leesik a helyéről.

Nem akartam elhagyni magam. Most nem tehetem meg. Egyetlen esélyem maradt szembenézni Tom-mal.

Mikor odaért elénk láttam, hogy fél Louis-tól. Én ott voltam mögötte. De mellé álltam és szembenéztem Tom-mal.

-Miért Tom? Miért? Mit ártottam neked? Mindig melletted voltam, de ezt érdemelem? Nézz rám! Egy élő csontváz vagyok. A lábam meg van zúzódva. Alig kaptam enni. A testem tiszta seb. Kérlek mondd el miért. Tom kérlek.-már zokogtam a végén. 

Úgy éreztem elhagy a maradék erőm is és a földre zuhanok, ahol találkozik a fejem a kemény betonnal.

Louis Szemszöge:

Mikor megláttam Holly-t gombóc keletkezett a torkomban. Haja kócos, bicegett. Nagyon sovány volt testén vérfoltok voltak és sebek. 

Elborzadtam a látványtól. Miket kellett szegény lánynak átélnie? Ő nem z a Holly akitől elbúcsúztam. Mintha egy másik lány tért volna vissza.

Mikor láttam, hogy Tom Holly felé halad egyből kapcsoltam és felé rohantam. Soha többet nem engedem neki, hogy H közelébe kerüljön. Amit tett vele borzadály. 

Ez tényleg embertelen volt tőle. Amikor Holly kiosztotta mondjuk így, Tom-ot összeesett.

Ugrottam érte, de elkéstem. A feje csúnyán érte a betont, ami felfogta az ütést. Az előttem álló fiú is ugrott érte, de ellöktem.

-Mit képzelsz magadról? Hm? Elrabolod embertelen módon kínzod és megúszod szárazon? Nagyon benézted haver. Nem mehetsz a közelébe. Szállj re róla és hagyd békén. Nem elég hogy ezt tetted vele? Milyen szívtelen ember vagy te?-üvöltöttem az arcába.

Erre nem mondott semmit, csak felállt és elsétált. Mivel nem volt nálam mobil ezért karba fogtam és rohanni kezdtem vele a kórházba.

10 perc futással megjártam az egyébként 30 percre lévő kórházat. Mikor bevittem ismét H anyja volt a recepción. Minden úgy történt, mint pár hónapja. 

Ismét rakéta ként ugrott ki a pult mögül és vette át a lányát. Figyeltem ahogy elviszik.

Nem bírtam tovább zokogásban törtem ki.

 

Sziasztok. Nos ez lenne az új fejezet. Lehet lesz benne helyesírási hiba, de már görcsölnek az ujjaim.A lényeg, hogy hagyjatok magatok után nyomot.

Még Annának szerettem volna írni:)

Szóval köszönöm szépen, hogy mindig nyomon követed a bejegyzéseket. Örülök hogy tetszik. Egyszer meghálálom a támogatásod. És péntekre meg jó szórakozást Flórával. Csináljatok sok-sok képet és helyettem is ölelgesd meg Flórát és ugyan ezt elmondom fordítva is:D Imádlak Anna <3